Sztorizoo

Bóbita a plasztikai sebész.

Az a novemberi vasárnap is ugyanúgy indult, mint a többi szokványos vasárnap, mikor dolgozom. Teljesen gyanútlanul jöttem be az állatkertbe, nem is sejtve, milyen megpróbáltatásban lesz részem. A délelőtt nagy része teljesen simán elment, mígnem egy hirtelen gondolattól vezérelve elhatároztam, hogy megetetem Bóbitát, a kakadut. Ez – mint utóbb kiderült – végzetes döntésnek bizonyult! De ne menjünk ennyire előre.

Mikor beléptem az ajtón, a szokásos üdvözléssel köszöntöttük egymást. Beadtam neki a kaját, meg a vizet, erre ő odajött hozzám, hogy vakargassam meg a fejét és a szárnytövét. Én elkezdtem vakargatni, és a tollait fújkáltam a begyén. És ekkor történt meg a tragédia! Bóbita feje a másodperc törtrésze alatt előrevágódott, mint egy támadó kobráé, és belecsípett az orromba! Ekkor egy világ omlott össze bennem! Úgy érezhettem magam, mint William Wallace, amikor kiderült, hogy a skót nemest rejti az angol ruha. Egyszerre két fájdalom hasított belém: a csalódottságból eredő, és az orromból. Percek telhettek el, mire felocsúdtam kábulatomból, közben a vér az orromból belefolyt a számba, majd a maradék le az államon egészen a földig. Ha ezt leadnák a tévében, garantáltan ki kellene tenni a korhatárt jelző 18-as számot a képernyő sarkába. Bementem a mosdóba lemosni a vért, közben megjelent Sanyi is, az ügyeletes. Ő – felmérve a helyzet komolyságát – rögtön értesíteni akarta a mentőket, tűzoltókat, katasztrófavédelmet, de én egy laza kézmozdulattal elhárítottam ezt.

- Házon belül elintézzük. – mondom.  Felsejlettek előttem a másnapi újságok címlapjai. „Kakadu tépte le a gondozó orrát”, vagy „Valós sérelem, vagy félreértés? Tragédia Veszprémben!”, esetleg „ Hitckok madarai csak a kezdet!” . Úgyhogy nem értesítettünk senkit, inkább magunk láttuk el a sérülést. Bekenegettem jóddal, persze Sanyi még többet szeretett volna beleönteni a sebbe. Nyilván a jód okozta fájdalom arcomon látható megtestesülését, szerette volna kárörvendően nézegetni. A lényeg a lényeg, hogy olyan orrom lett, mint Gerard Depardieu-nek (és ez már a második hasonlóság, mivel egyszer már szerepeltünk együtt egy filmben).

Bóbita az eset után persze azonnal tovarepült, és meg sem állt a voliére túlsó vége előtt. Azóta haragban vagyunk, nem is szólunk egymáshoz, ami persze neki nagyobb büntetés. Ez a nap is rávilágított arra a közhelyszerű tényre, hogy nem szabad feltétlenül bízni senkiben sem! Ha legközelebb mondjuk Linda (oroszlán hölgyünk) harapná meg az orromat, akkor sokkal rosszabbul járnék. De ez már egy másik lehetséges történet. Igaz akkor nem Depardieu-re hasonlítanék, hanem Michael Jacksonra.   

                                                                                                                     Zé

Ha egy majom művész akar lenni.

Mint bizonyára tudjátok volt a veszprémi állatkertnek egy nagyon híres csimpánza, Böbe, aki többek között festészettel is foglalkozott (Bővebben a rólunk oldalon) most egyik kapucinus majmunk próbál nyomdokaiba lépni. Ő azonban a művészet egy másik ágával, a fotózással próbálkozik. Több alkalommal csent már el a látogatóktól kamerával ellátott mobiltelefont, de eddig csak csínytevésnek gondoltuk akcióit. Ma viszont egyértelműen bebizonyosodott erről szó sincs, született művésszel állunk szemben. Kollégánk barátnőjének szerezte meg fotózásra is alkalmas telefonját, és a visszaszerzésig két képet tudott készíteni.


Az első egy kissé elvont, de kifejezetten művészi alkotás.

A második a mester önarcképe, sajátos technikával önmaga felé fordított kamerával egyik ágról a másikra ugrás közben készült.

Negró szabadon

 Vasárnap volt, és mint ilyenkor lenni szokott az állatkert tömve volt látogatókkal. Természetesen ilyenkor mindig történik valami. Az ebéd utáni terület ellenőrzés közben nagy csoportosulásra lettem figyelmes, a kapucinus majmok kifutójánál. Az egyik majmunk, akit mi csak egyszerűen Negrónak nevezünk (a sötét színe miatt), fent táncol a tíz méter magas hálótartó oszlop tetején kívülről.

Szabad szemmel szinte látni sem lehet a kb. húszcentis szakadást a hálón, de Ő egyből megtalálta. Szerencsére a másik három majom nem szeret a hálón mászkálni, így attól nem kellett tartanunk, hogy követeik Negró példáját és kiszöknek. Nyomban értesítettem a szolgálatban lévő kollégákat. Így hárman próbáltuk becserkészni, az az óta már a domboldalon szaladgáló majmot. A látogatóinknak persze tetszett a műsor, így elég nehezen tudtuk a munkánkat végezni.

 Közben Negró a környező fenyőkre kihelyezett fészek odukat fosztogatta. Mivel már nem az első szökése, volt tapasztalatunk a befogásával kapcsolatosan. A külső kifutó ajtaját kinyitottuk, vigyázva, hogy a többiek ki ne jöjjenek,  Negrót pedig, hogy ne tudjon a fák irányába meglógni gyümölcsökkel, csalogattuk vissza a kifutóba. Látogatóink tapssal jutalmazták a sikeres akciót.

                                                                                                                    Lóczi

Állatkert - otthon
 

Többen tartunk otthon házi kedvenceket, de néha a természet is beleszól a dolgok alakulásába. Évről évre nevelünk elárvult, fészekből kiesett vagy csak tudatlanságból összegyűjtött jószágokat. Nagy viharok után menetrendszerűen érkeznek a törött szárnyú, jobb esetben „csak” elárvult gólya-gyerekek , akiket nevelgetünk, pátyolgatunk, és ha eljön az idő, szabadon engedünk. Mint regionális madármentő központnak ez feladatunk is. Sajnos a kiránduló emberek rendszerint összeszedik az első repülése közben elfáradt rigó, fecske fiókákat, de a mamája által elfektetett őzgidák is áldozatul esnek a „jóakaróknak”. Mára a média és az állatkert ismeretterjesztésének köszönhetően egyre ritkábbak az ilyen esetek. Ám van olyan eset amikor segítség kell. Így neveltünk otthon fészekaljnyi (7 db) vörös vércsét, sárga rigót, újszülött denevéreket – akiket a mamájuk egy panelház 5. emeletére berepülve a padlószőnyegre pottyantott. Volt alkalmunk pár órás kiskutyákat pesztrálni – sajnos sikertelenül - akiktől a gazdájuk „saseleség” címén nálunk szabadult meg . Ilyenkor mese nincs, 24 órás a szolgálat, összecsomagoljuk az árvákat és irány velük haza, mivel állandó felügyeletet igényelnek. Kis súlyuk miatt gyakrabban kell etetni, duplán igénylik a törődést. Az idei év a madárfiókák mellett a sünök éve volt. Idén 5 sünmalacot neveltünk, közülük négyet sikeresen szabadon engedtünk, amikor elérkezett az idő. Hát ilyen, amikor hazavisszük az állatkertet, családunk nem kis örömére.
A sikeres felneveléseknek együtt örülünk, a sajnálatos kudarcokat megszenvedjük – igyekszünk tanulni minden esetből -, de ígérem továbbra is mindig megpróbáljuk !

                                                     Köszönöm, hogy meghallgattatok. M.M.

Plüss az agancson.

Egy szeptember végi délelőtt történt a dolog, sörényes juhok karámjában etettem, és takarítottam, mely szomszédos a dámok karámjával. Felháborodott női hangot hallottam a hátam mögül, ne haragudjon, de ez már mégis csak állatkínzás, amit ezzel a szerencsétlen szarvassal művelnek. Megfordultam, és halkan köszöntem a hölgynek, ezt ő nem nagyon vette észre, és azonnal tovább folytatta mondókáját. Miért kell egy ilyen gyönyörű állatból bohócot csinálni. Megszólalni nem igazán tudtam, mivel fogalmam sem volt mi is a probléma, valószínűleg ez az arcomon is látszhatott, mert a hölgy magyarázatba kezdett, továbbra is igen emelt hangnemben. A szomszédos karámban lévő bikáról lenne szó, mondta, én ugyan értem, hogy a sérülések elkerülése végett csinálták, de jobb lenne az állatnak, ha több figyelmeztető táblát tennének ki, hogy ne nyúlkáljanak be az emberek, nem pedig ilyen csúfságot tenni vele. Kissé közelebb lépve érdeklődtem a számomra még mindig rejtélyes ügyről. És ekkor a hölgy végre kimondta a kulcsszót, amitől derengeni kezdett, mi is lehet a baj. Miért kellett az agancsára rávarrni azt a plüss vagy bársony anyagot, a már említett figyelmeztető táblák helyett. Összeraktam a sztorit, bár még mindig nem nagyon akartam elhinni, szarvasunk agancsa épp abban a fejlettségi szakaszban volt, amit barkás agancsnak mondanak. Ilyenkor az agancs kinézetre valóban mintha bársonnyal lenne bevonva (de megnézném azt a varrónőt, aki a szarvas agancsára férceli). Vérerekkel átszõtt, érzékeny, bársonyos bõr borítja, mely hamarosan lefoszlik, leszárad róla, míg végül az állat teljesen letisztítja. Miután ezt a hölgy tudomására hoztam, láthatóan kissé szégyenkezve elköszönt, és tovább állt. Pár nap múlva szarvasunk elkezdte ledörzsölni agancsáról ezt a háncs réteget, ez némi vérzéssel is jár, ránézve arra gondoltam vajon most mit kapnék kedves látogatónktól, ha így látná meg a bikát.
                                                                                                         Ács

Majom ügyek

Kamerás mobil.

Napsütéses nyári délután történt az eset. Egzós kollégával terület bejáráson voltunk, kapucinus majmokhoz közeledve kissé idegesen rohangáló fiatalemberre lettünk figyelmesek. Meglátva minket, azonnal a segítségünket kérte. Kétségbeesetten panaszolta, hogy az aprómajmok fotózása közben, a szemfüles és új telefonra vágyó jószágok, trombitának nézték és megfújták készülékét. A telefon, három napos, kamerás, a legújabb, menő készülék volt. Odaérkezésünkkor a majom éppen vizsgálta a szerzeményt, a fóliát mindjárt feleslegesnek tartotta, és letépte. Ezután a fára felkapaszkodva, egy ághoz nagy erővel többször neki csapta, amit a telefon és a tulajdonos is rosszul viselt. A kifutóba érve összeszedtük a telefon darabkáit és visszaszolgáltattuk kedves látogatónknak, aki megtanulhatta, mennyire kreatívak majmaink.

                                                                                                        Kati

Hülye legyek vagy lazaerkölcsű?

Egy látogatókkal zsúfolt napon, a csimpánzok etetése közben, a csapat egyik tagja, Móni mindenáron meg akart győződni, hogy gondozója, mármint én, trendi vagyok-e a fehérnemű divat terén. Amiért nem voltam hajlandó önként és dalolva levenni pólómat, ezért ő egy rántással letépte rólam. A nadrágon és a póló nyakán kívül ott álltam egy szál semmiben. Látván Mónika elégedett arcát, már csak egy problémám volt, hogy megyek ki a csimpiket a kifutóba váró látogatók tömegén keresztül, az öltözőbe.

Pár órás gondolkodás után, megpillantottam kolléganőm sí pulóverét az egyik ablakban, amit örömmel cibáltam magamra. Közlöm: kint megközelítőleg negyven fokos lehetett a hőmérséklet pluszban. Választhattam: vagy hülyének, vagy laza erkölcsűnek néznek, én az első mellett döntöttem, volt olyan sikerem mint a kifutóba érkező csimpánzoknak.

                                                                                                     Kati

Pénz beszél, de nem mondja köszönöm

Ősszel az osztálykirándulások szezonjában történt. Csimpánzkifutó, mosolygó gyermek arcok, példát mutató pedagógus. A tanerő a tiltó táblák ellenére, a gravitációt semmibe véve, a korlát legmagasabb pontjára mászva banánt kínált majmainknak. Mivel állataink banánnal naponta találkoznak, egy elérhető kézitáska nagyobb érdeklődésre tartott számot, mely a tanárnő vállán lógott.

Milla, az egyik csimpi hölgy, laza mozdulattal a táskát berántotta. Nagy volt az öröm, a lányok a piperecuccokat próbálgatták, Taksony mint férfi a számológép gombjait szedegette le. A pénztárcát könnyed mozdulattal a kifutó felső részébe dobta, mert náluk a pénz nem számít. Ekkor már nem látszott öröm látogatóink arcán, mert kiderült, hogy a pénz (75 ezer) a diákok buszpénze volt. Mire én a kifutóhoz értem, mindenki üvöltött, próbálták majmainkat távoltartani a tárcától. Azonnal a házba zártam őket, így össze tudtam szedni a pénzt hiánytalanul. Köszönetet nem vártam, mert a csoportot kísérők azt figyelték, hogy nem rakok-e  zsebre valamennyit belőle, így nem igen maradt idejük arra, hogy egy köszönömöt odadünnyögjenek. Megfordult a fejemben, hogy vissza kellene engednem a majmokat a pénzhez, és ők tudnának többet csinálni belőle, legalábbis darabra.

                                                                                                       Kati

                              NÁNI A SZERELŐ!

Az egyik napon csőszerelőket kellett hívni a majomházba. Mivel a mandrill ketrec mellett szivárogni kezdett a víz az egyik hollandiból. Náni, a majom mindig ezt a csövet rázta mérgében, ezért került sor a szerelésre. A szerelés megkezdése után, a majom úgy gondolta, hogy besegít egy kicsit a fiúknak. És fejébe vette, hogy kölcsön vesz egy fogót, amit a szerelők ládájából ki is csempészett. De a jól kivitelezett terv meghiúsult a szűk rács hálói között. A fogó beszorult és a majom szerelői tudását nem tudta megmutatni. Ezen elkeseredve úgy döntött, megmutatja erejét és dühét a jól bevált vízcsövön. Aminek mindhárman megitták a levét, mivel a meglazult hollandiból spriccelni kezdett a víz. A szerelők teljesen elázva visszaszerezték a fogót, és elhárították a hibát. Így végződött Náni majom vizes kalandja.

                                                     Móni & Norbi

Sörényes vs. gondozó

 A történet még a pályám kezdetén, vagy talán még tanuló koromban (merthogy a nyári gyakorlataimat is itt töltöttem) történt. A kisszafari területre voltam beosztva, tán a látogatók egy része még emlékszik rá, lámák, kenguruk, törpe kecskék, dámszarvasok, pulykák, és persze, sörényes kecskék uralták a területet. Nekem ez utóbbiakkal gyűlt meg a bajom, illetve egész pontosan a hím sörényes kecskével. A történet a következőképpen történt:

 Néhány esős napot követően, a jól megszokott munkarendemet követve, cuccoltam fel a szafariba az állatoknak a napi kaját. Ahogy a terület végén elhelyezkedő szénatárolóhoz értem, láttam, hogy az eső kicsalogatott néhány erdei csiperkét a szénatároló rácsai alól. Szeretem a gombát, ezért lehajoltam, hogy felszedjem. Azt viszont nem figyeltem, hogy a hátam mögött a domb tetején áll, és erősen őrzi az éppen ivarzó sörényes leánykát a hím. Csak mellékesen említem meg, hogy ez a hím Kb. 150 kg-ot nyomott. Ahogy nyugodtan szedegettem a gombát, egyszer csak: trapp-trapp-trapp, puff. A sörényes kecske nem kicsi szarva, olyan vese tájékon csapódott be az én kis hátamba. Ez önmagában még nem okozott volna komoly problémát, de ettől az ütéstől az én kicsi fejem becsúszott a szénatároló rácsai közé, amik kereszt irányban voltak felszerelve az épületre. Szerencsére ez az egész egy fa építmény volt. Óriási szerencsémre akkor még látogatható volt a szafari, így nem sokáig kellett várnom  a segítségre, merthogy segítségre volt szükségem ahhoz, hogy szorult helyzetemből szabadulni tudjak. Talán a kedves olvasó el tudja képzelni, hogy mennyi mosolyt kellett nekem végighallgatni a „szabadulásomig”. Szerencse még a szerencsétlenségben, hogy az igen tisztelt hím kecske nem kívánt velem semmilyen módon tovább foglalkozni.

Azt, hogy mi késztette ezt a kecskét ilyen jellegű támadásra, azt a mai napig nem sikerült megfejteni, azt viszont tudom, hogy nem szeretném még egyszer ezt a szitut megélni. Mint a történet elején írtam, ez a sztori nem napjainkban történt. Ha egy kis gyanakvást szeretnék kelteni a kedves olvasóban, tán azt is írhatnám; Rég vót, tán igaz se vót! Gondoljon mindenki, amit akar, én leírtam!

Remélem, szórakoztató kis sztorit sikerült írnom. 

                                Tisztelettel: ”A beszorult fejű”

Mivel okozhatunk meglepetést egy medvének.

Csendes nap volt, nem túl sok látogatóval, ezért felfigyeltem a főbejárat felől jövő enyhe zsivajra. Lassan arrafelé vettem az utam, és egy nyugdíjas csoportra lettem figyelmes, akik a régi kamcsatkai medve ketrecet vették körül. Az idős emberek egyre növekvő hangerővel bíztatták Dömét, a hatalmas termetű hímet egy kis mutatványra vagy legalább egy mozdulatra. Nem sok esélyük van a dologra, gondoltam, hisz medvéink a nyári délutánokat szinte mozdulatlanul heverészték végig. Ekkor az egyik idős hölgy megelégelvén a lustaságot, négykézlábra ereszkedett és valami elképesztő hangerővel ugatni kezdett hozzávetőleg egy komondor hangszínével. A medvék arca, mint tudjuk, nem árul el sokat gazdájuk érzelmeiről, de most más volt a helyzet. Döme felpattant a szunyókálásból, és valami elképesztően döbbent pofát vágott. Eddig meg voltam győződve róla, hogy ilyet csak rajzfilm figura képes produkálni, de nem, jó mackónk meredten nézett a nénire, aki jóleső mosollyal nyugtázta sikerét és bezsebelte a falubeliek elismerését.

Hát így esett meg hogy egy idős nénike megdöbbentett egy jól megtermett kamcsatkai medvét.                                                                                                                                     

                                                                                    Ács

A  MACSKA

Egy hideg, esős, késő őszi napon az egyik munkatársam, egy  nagyon csapzott, agyonázott kiscicát hozott be hozzánk, a majomházba. A meleg radiátoron hamar helyrejött, és fél nap múlva elfoglalta a majomházat. Ő úgy érezte, minden majom nagyon kedves, és mindegyikben kereste az anyát. Így ismerkedett meg a majmokkal. Játszott és evett velük, közben pedig cseperedett. Az emse makáko fiú igen nehezen viselte el a cicust, néha egy farok húzás és pofon is elcsattant köztük. Ám az egyik napon, a makáko fiú nagyon fájlalta a lábát és altatásra került sor. A vizsgálat után a belső alvó bokszában pihent a majom, aki még nem tudott lábra állni. A cicus úgy gondolta, hogy itt a lehetőség a törlesztésre. Bemászott a rács alatt, és azzal a lendülettel rávetette magát a majomra. És rendületlenül osztotta a pofonokat a magatehetetlen Muki majomnak. Miután szétválasztottam a két ősi riválist, a cica félnapi kényszerpihenőt töltött a konyhában. Másnap helyre állt a rend, és távolságot tartva nem háborúztak egymással..                     

                                                              R. Mónika

Barátom a medve

Húsvétkor az ember elég szertelen, így van ez a férfiemberrel is. A locsolás még nagyobb kedvet ad annak a bizonyos látogató szférának, aki úgy gondolja, hogy az állatkert nem látványosság, hanem  buliZOO -hely.

Az elefánthoz már 9-óra körül segítséget kellett hívnom, mert a törött sörös üvegek, és a fáni nem fértek el egy kifutóban. Kis idő múlva érkezett egy látogató: egy ember bemászott a kamcsatkai medvékhez!

A medvék még a régi helyükön, azaz igazi 12x12-es betonplaccon, rácsos ketrecükben voltak. Döme és Kata, a két mackó egészen átadták magukat a látogatók, és a bedobált eleség örömeinek. Egészen lenyűgöző látvány volt. Döme feje, és mancsai a rács között kidugva, ahogy szokta, és a fejét ölelgeti egy részeg férfi. Biztos látott már mindenki barátkozó embereket, ahogy ölelik egymás nyakát. Az úriember pont így csinált a medvével, aki meg se rezzent. Miközben erőteljesen paskolta a medve fejét, ezt ordítva: "barátom a medve! "

Szerencséjére Döme, se egy foggal, se egy körömmel nem nyúlt az irhájához.

A gondozóját viszont elég nehéz volt visszafogni, hogy a medve helyett elégtételt ne vegyen a vidám látogatón. Végül az úriembert átsegítettük a korláton, vissza a látogatók közé, vissza az új életébe, ahová a nyugodt medve engedte.

                                                                Lóczy

MELYIK A LEGVESZÉLYESEBB ÁLLAT?

Sokan felteszik ezt a kérdést az állatkertekben dolgozóknak, de azok soha nem adnak egyértelmű választ, hogy miért, azt szeretném az alábbiakban szemléltetni néhány kis epizóddal.

1, Az első csepp vér: Időpont: az új főápoló első munkában töltött hete
Helyszín: csóka röpde
Eset: „Milyen mókás madár is ez a csóka, ha ad az ember neki valamit, azt milyen ügyesen rejti el. A kulcsaimat biztos nem tudja behúzkodni a rácson.” Természetesen a madár el tudta venni a közel 100 grammos kulcscsomót és a világ minden kincséért sem adta volna vissza, de a kezdő főápoló gyorsan megtanulta, hogy a csókák csőre bizony nagyon éles és hegyes. A kulcscsomót végül egy kolléga segítségével sikerült visszaszerezni.

2, Kígyóetetés: Időpont: az új főápoló második munkában töltött hete
Helyszín: iroda épület, teleltetett hüllők
Eset: „Biztos éhesek már ezek a sárga anakondák, hozok nekik néhány egeret. Valaki a háttérből: „Itt a csipesz!” Csipesz? Az meg minek? Hiszen a kígyók orra elé lógatom a már elpusztult egeret azok meg elveszik és készen is vagyunk.” A kígyók azonban éhesek voltak és meglepően gyorsak. Így nem az orra előtt himbálózó egeret vette célba és fogta meg, hanem az ételt nyújtó kezet.
Tanulság: a sárga anakondáknak több mint 38 foguk van a felső állcsontjukon, ja és a csipesz ad 20 cm előnyt az etető kéznek!

3, Vidra 1: Időpont: már legalább egy hónapos munkaviszony áll a főápoló háta mögött
Helyszín: vidra kifutó
Eset: „Nagyon jópofa állat ez a vidra, és ahogy felmászik az ember ölébe… Biztosan meglehet simogatni.” Erős tévedés volt. A vidra selymes bundájából csak három szőrszál érintését sikerült érzékelni, ugyanakkor legalább két szemfogának keménységét is meg tapasztaltam.
Tanulság: soha nem lehetünk biztosak abban, hogy a vadállatok ugyanúgy reagálnak az emberi közeledésre, ahogy mi elgondoljuk.

4, A gyöngytyúk: Időpont: két hónapos munkaviszony és egyre több tapasztalat (harapások) áll a főápoló háta mögött
Helyszín: gyöngytyúk ketrec
Eset: „Segítek én is befogni a gyöngytyúkokat!” Első körben a ketrec sarkában megszorított gyöngyösnek sikerült szinte minden farok tollát kitépni, de a madár természetesen kicsúszott a kezeim közül. Újabb kör, ugyanaz a madár immáron farok tollak nélkül, ugyanabban a sarokban. Főápoló lehajol, madarat megfogja és egyenesedik fel vele. Madár egy erőteljes rúgással startol az őt fogva tartó kezek közül, egyenesen a főápoló arcába, ahonnan egy újabb rúgással tovább halad, közben egy olyan monoklit alkotva, ami csak két hét alatt tűnt el.
Tanulság: mindig az a legveszélyesebb állat, amit meg kell fogni, mert még a legártatlanabb jószág is tud komoly sérüléseket okozni. Ha a gyöngyös lába fél centivel feljebb csúszik, most monoban nézném a monitort.

5, A halott láma: Bármilyen furcsa is, de némelyik állat még holtában is képes arra, hogy baleseteket okozzon. Így történt ez egy lámával is. Igaz, kellet hozzá egy figyelmetlen kolléga is, aki segített a tetemet berakni a hűtőbe, amíg az állatorvos meg nem érkezik. Mivel az állat az éjszaka közepén pusztult el, reggelre már egy kicsit merev lett és sehogy sem akarta felvenni a hűtő alakját. A kolléga elengedte az egyik hátsó lábát, ami már eléggé feszített állapotban volt. A hirtelen lazulás hatására a láma úgy rúgott arcon, hogy menten kiserkent a vérem.
Tanulság: a halott állat néha veszélyesebb mint az élő, különösen ha akad a környéken egy segítőkész kolléga, aki egy kicsit figyelmetlen.

                                                                                                                   S.Gábor