Egy Claude névre hallgató ázsiai fekete
medve az internet legújabb sztárja. Nem ok nélkül: az állatkerti medve
elképesztő mutatványt hajtott végre az egyik látogató kamerája előtt.
Egy etológus szerint az állatot betanították a mozdulatokra.
Menekülni akart, megfulladt –
Tények-riport
Megfulladt egy fiatal nőstény csimpánz, Ghafula a
veszprémi állatkertben, mert megpróbálta átugrani a vizesárkot. Ezt épp
azért építették, hogy az állatok ne tudjanak megszökni. Mire a majmot
kihúzták a vízből, elpusztult, hiába próbálták újraéleszteni. Társai most
szó szerint gyászolnak: szomorúan ülnek és csak néznek maguk elé.
Minden sérülést komolyan vesz az állatkert
Aranyos, de harap!
Veszprém - A figyelmeztető táblák és a biztonsági előírások
ellenére havonta történik kisebb baleset az állatkertben, mivel a
látogatók egy része nehezen érti meg, hogy bármennyire kedvesek, harapósak
is a vadállatok. Olykor még a gondozóknak is vigyázniuk kell magukra.
A földikutyáknál havonta előfordul, hogy a szülő engedi, hogy a gyerek
simogatni próbálja az állatot, mert el sem tudja képzelni, hogy a kedves,
érdeklődő állat haraphat is. Márpedig ha veszélyben érzi magát a szorító
gyerekmarokban, bizony harap.
- Ilyenkor orvosi vizsgálatra kell mennie a sérültnek, ahol megállapítják,
szüksége van-e kezelésre vagy védőoltásokra – mondta Török László, a
Kittenberger Kálmán Növény-és Vadaspark igazgatója.
– A nyári nagy szezonban ezek a kisebb balesetek sűrűbben fordulnak elő.
Minden ilyen esetben a látogatóé a felelősség, hiszen a táblákon mindenki
figyelmét felhívjuk arra, hogy ne próbáljanak a rácsok közé nyúlni. Sokan
ennek ellenére is megpróbálják. A makiösvényen sem lehet simogatni az
állatokat, mégis előfordul, hogy a katták megharapják, aki nem tartja be a
szabályokat.
- Bármilyen aranyosak, szeretnivalók az állataink, soha nem szabad
elfelejteni, hogy vadállatok, ahol a balesetvédelmi előírások maradéktalan
betartása elengedhetetlen – folytatta az igazgató.
– Ezt a gondozók néha saját bőrükön érzik. Nemrég megesett, hogy a gnú
megtámadta a gondozót, aki megszegve a biztonsági előírásokat, belépett az
állathoz és sérüléseket szenvedett. Az állatorvosi beavatkozások, az
állatok befogása is nagy elővigyázatot igényel.
Legutóbb egy farkas altatásakor történhetett volna baleset, de szerencsére
– a gondozó tapasztaltságának köszönhetően - csak a nadrágjába kapott bele
az állat. Minden ilyen érintkezést komolyan veszünk, ezért az illetőt
megvizsgálták a kórházban, de mivel harapás nem volt, hazaengedték.
Állatok okozta sérülések sajnálatos módon előfordulnak az állatkertben,
annak ellenére is, hogy mindent megteszünk az állatok, a gondozók és a
látogatók biztonsága érdekében.
2010. május. 14. péntek | Szerző: Németh F. Bernadett
A
Miskolci Állatkertet nagy öröm érte a múlt héten: az egyik kétpúpú teve (Camelus
bactrianus) nősténynek, Kobinak tevecsikója született. Az örömöt egy
szomorú tény követte: az anyaállat nem gondozta kicsinyét, sajnos még
tejéhez sem engedte közel. Ilyen eset alkalmanként más fajoknál is
előfordul állatkertekben, oka számtalan lehet. Jelen esetben az állatorvos
és az állatkert dolgozói emlőfájdalommal és hormonális okokkal hozták
kapcsolatba az állat viselkedését, valamint azzal, hogy a fiatal
tevekancának ez az első szaporulata, így még nincs tapasztalata az
utódnevelésben. Egy gyors altatással segítettek az állatkert dolgozói
enyhíteni a termelődött tej feszítő fájdalmán, és közben a csikót az
anyaállat szőrével és tejével is bekenték, hogy felébredve majd végre
sajátjának érezze a kicsit. Ez a „trükk” sajnos most nem segített, így a
hiányzó tej és gondoskodás miatt, a csikó felköltözött egy külön
istállóba, ahol gondos kezek 3 óránként szoptatják a tevecsikót. Napos
időben szívesen követi gondozóit szabadon sétálva. A kedves és hálás
tevecsikót az állatkert Kögerkei-nek nevezte el, ami mongolul kedveset
jelent, de várhatóan praktikusságból előbb-utóbb röviden Kögi-nek fogják
szólítani.
Már
megtekinthető a Zöld Piramis!
A látogatók nagy örömére,
átadásra került az esőerdő ház. A Zöld Piramis első megállójánál az
Ócenárium fogadja a vendégeket több száz hallal és az emberek feje fölött
úszkáló cápákkal. A komodói sárkány párral folytatódik a séta, majd a
páncélos krokodilok, és a Félelem Barlangjának lakói igyekeznek
bemutatkozni. A „soklábúak” okozta borzongásból a népes orángután család
mindennapi ügyei, zökkenti ki a vendéget.
Az első és a második
emeleten bemutatott állatokig izgalmas utakon érkezhet a vendég
(kötélhídon, látványliften vagy akár lépcsőn), s míg ezt mind végigjárja
még az sem kizárt, hogy a saját bőrén tapasztalja meg, milyen az esőerdők
mélyén kitörő monszun…
Újabb majomkölyök az Állatkertben
Nők Lapja Cafe
2010. 05. 05.
Újabb cuki aprósággal gyarapodott az állatkert mostanában igencsak szapora
társulata. Nézd meg a legifjabb makikölyköt!
Csilla és Maboa majmok! Egészen pontosan a Nyugat-Afrikában honos,
mandrill nevű ritka majomfaj képviselői a Fővárosi Állat- és
Növénykertben. Figyelmünkre most azért érdemesek különösen, mert a két
állat frigyéből április 27-én született egy nagyon helyes mandrillkölyök.
A most világra jött kicsivel együtt már kilenc egyed él Budapesten ebből a
Nyugat-Afrikában őshonos, ritka majomfajból. Az anyaállat, a tízéves
Csilla maga is budapesti születésű, a kölyök apja, Maboa 11 esztendős, és
2006-ban került a magyar fővárosba a hamburgi Hagenbeck Állatparkból. A
kölyök ugyan még főként anyjába csimpaszkodva ismerkedik a világgal, ám
amikor a csapat a kifutón tartózkodik, meglehetősen jól láthatja a
nagyközönség is.
Ritka sörényes hangyász a sztár Szegeden
2010-05-04 09:42:00
Igazi zoológiai különlegesség, egy sörényes hangyász (Myrmecophaga
tridactyla) érkezett a Szegedi Vadasparkba; a Dél-Amerikából származó faj
nősténye a Dortmundi Állatkertben született, ahol gondozóitól az Ursula
nevet kapta.
A ritka emlős Magyarországon csak a Tisza-parti város állatkertjében
látható – mondta az MTI-nek Veprik Róbert, az intézmény igazgatója. Ursula
érkezését kétéves előkészítő munka előzte meg, s a tervek szerint a
közeljövőben párt is kap a nemzetközi fajmegmentési program keretében.
Vadon – Közép- és Dél-Amerika mocsaraiban, erdőiben és füves területein –
a hangyász elsősorban hangyákkal és termeszekkel táplálkozik. A
hangyafészkeket kiássa, a termeszek betonkeménységű várait pedig hatalmas
karmaival bontja meg. A petéket és a kifejlett rovarokat hatvan
centiméteres nyelvével gyűjti össze, amelyet ragacsos anyag borít,
ráadásul egy perc alatt akár százötvenszer is képes kiölteni. A hangyász
többnyire csak rövid időt tartózkodik egy rovarkolónia közelében, mivel a
várat védő katonák megtámadják, de ez a néhány perc is elég neki arra,
hogy akár ötszáz rovart is megegyen.
Tapír született a gyõri állatkertben
Tapírbébi született a gyõri állatkertben csütörtökön. A kicsi néhány órája
látta meg a napvilágot és máris kíváncsian tekint mamája mellõl a
nagyvilágba.
Testvérei, Gesztenye és Dió után a
csütörtökön született kicsi a harmadik gyõri tapírbébi, Mandula és Mogyoró
gyermeke. Õ is, ahogy testvérei, hím. Már a mérlegre is ráállt, súlya 6,35
kg. A gyõri állatkertben szinte már hagyomány, hogy az összes tapírt
csonthéjas gyümölcsrõl nevezik el, a kicsit csíkjai miatt valószínûleg a
Szotyi nevet kapja gondozóitól.
A vemhességi idõ a tapíroknál 390-410 nap. A vemhességet nehéz
megállapítani, csupán közvetlenül az ellés elõtt lehet következtetni rá.
Az újszülött tapíroknak csíkozott szõrzetük van, ami rejtõ színt biztosít
nekik a vadonban. Körülbelül hathónapos korukban halványodik el a
csíkozásuk. Néhány hét elteltével a kis tapírok az anyjuk minden lépését
követik, és tíz hónapig szopnak. Legtöbbször háromévesen vállnak
ivaréretté.
Bár a tapírok alapvetõen magányosan élõ állatok, mégis lehet õket párban
vagy kisebb csoportokban tartani. Kitûnõ a szaglásuk és a hallásuk,
ormányuk kiegészítõ tapogatószervként szolgál. Nehéz testük ellenére
nagyon jó futók. Kizárólag növényevõk, kedvelik a lédús növényeket,
leveleket, füveket - tájékoztatott Farkas Adrienn az állatkert munkatársa.
A hazai állatkertekben ugyan sok tapír él, az utóbbi idõben azonban igen
kevés utód született, ezért is volt nagy öröm, hogy Gyõrben már a harmadik
bébi látta meg a napvilágot. A kicsi egyéves koráig Gyõrben marad, majd
valószínûleg másik állatkertbe kerül.
- Független Hírügynökség -
Meghökkentő megoldás: ilyenje biztos
nincs a szomszédnak!
A schönbrunni állatkert vödrökben árulja az elefántok trágyáját, ezáltal
különleges tápanyagot szerezhetnek be a virágzó kertre áhítozók.
A vastagbőrűek ürülékét, amely az állatkert szerint egy különösen lágy
trágya, ötliteres, légmentesen záródó vödrökben árulják 3,5 euróért (plusz
1,5 euró betéti díj).
Az öt schönbrunni ormányos, Drumbo, Tonga, Mongu, Numbi és Kibo naponta
kereken 30 vödör trágyát termel. Minden reggel, még nyitás előtt, alaposan
kitakarítják az elefántparkot, és az ürüléket vödrökbe teszik. Az
elefánttrágya nem erős, ezért hígítás nélkül lehet a földbe keverni.
Különösen jó rózsák trágyázásához.
Az elefántok rosszul hasznosítják a tápanyagot, ugyanis az emésztési
folyamat náluk nagyon gyorsan lezajlik. Ennek az az előnye, hogy a
megevett széna még fellelhető a trágyában - magyarázta el a gondozó, Ramon
Salaun.
Forrás: MTI
Egy láma a premieren: Benjámin is
színpadra lépett a Győri Nemzeti Színházban
Egy láma is színpadra lépett a Győri Nemzeti Színház szombat esti
premierjén. Egressy Zoltán: Kék, kék, kék című darabjában a győri Xántus
János Állatkert Benjámin nevű lámája is bemutatkozott: az állat
felkészítése két hónapig tartott.
Farkas Adrienn, a győri állatkert sajtóreferense a Győri Közéletnek
elmondta: a színpadi előadásban Bélának hívott barátságot tevefélét
gondozói lelkiismeretes munkával készítették fel a szereplésre.
Szelídíteni nem kellett, hiszen a láma háziasított állat, de a színház
világa szokatlan volt a számára. Gondozói minden nap gyakoroltak
Benjáminnal, aki napról napra fejlődött és nagyon tanulékonynak bizonyult.
Ungvári István, a Győri Nemzeti Színház művésze és Benjámin nap mint nap
találkoztak, hogy összebarátkozzanak a premier előtt.
Peru ezer arca – fotókiállítás az
Állatkertben
2010. április 15. 15:02
Peru élővilágát, természeti szépségeit, lakóit és történeti emlékeit
mutatja be az a fotókiállítás, amely április 14-től május végéig
tekinthető meg a Fővárosi Állat- és Növénykertben
Tegnap óta látható a Fővárosi Állat- és Növénykert Barlangtermében a „Peru
ezer arca” című fotókiállítás. A kiállításon látható csaknem negyven
fotográfia a dél-amerikai ország jellegzetes tájainak, természeti
szépségeinek, állat- és növényvilágának felvillantása mellett az inka
civilizáció emlékeivel, illetve az ott élő emberek mindennapjaival is
megismerteti a távoli tájak iránt érdeklődő látogatót. A fényképekről
visszaköszön a magasban keringő kondor képe, az Andok fehérlő
hegyláncainak látványa, sőt a titicaca-tavi mesterséges úszó szigetek
világa is.
(Fotó: Bagosi Zoltán)
A kiállításon látható fotók Nicolas Cansinos alkotásai. A Fővárosi Állat-
és Növénykert perui származású munkatársa azért készítette ezeket a
képeket, hogy általuk mind több embernek mutathassa be szülőhazáját.
A tárlatot – a Perui Köztársaság tiszteletbeli főkonzuljának
képviseletében – Andrea Santos, illetve prof. dr. Persányi Miklós, az
Állatkert főigazgatója nyitotta meg. A megnyitó hamisítatlan perui
hangulatát tradicionális zene és a feltálalt néhány dél-amerikai
specialitás tette teljessé.
A „Peru ezer arca” fotókiállítás május végéig tekinthető meg a Fővárosi
Állat- és Növénykertben.
Forrás:
hirado.hu
Konferenciázoo-k a Hotel Dzsungelben
2010.04.15 13:33 órakor frissítve
Negyven európai állatkert és intézmény több mint félszáz szakembere
tanácskozik szerdától Nyíregyházán, a megyeszékhely határokon túl is
elismert állatparkjában.
Az EAZA, az Európai Állatkertek Szövetségének három tagszervezete, a
kisemlősökkel, a kisragadozókkal és az erszényes fajokkal foglalkozók
adnak számot tudományos munkásságukról, a szaporítás, a gondozás legújabb
eredményeiről. A tanácskozásnak otthont adó Hotel Dzsungelben arra is
lehetőség nyílik, hogy a nyíregyháziak e tekintetben végzett munkáját is
megismerhetik.
A szakmai program során a résztvevők megtekintik a SóstóZoo e hónapban
felavatásra kerülő új létesítményeit, az Ócenáriumot és a dzsungel világát
idéző Zöld Piramist.
szon.hu
A fajmentés úttörői a Nagyerdőn
2010-04-15 09:33
Debrecen – A Nagyerdei Kultúrpark Állat- és Növénykert 50 éves története
során ilyen magas szintű szakmai programra még nem volt példa.
Az Európai Fajmegmentő Program kisemlős, kisragadozó valamint erszényes
emlős megmentésével foglalkozó bizottságának tagjai – mintegy ötvenöt fő –
ismerkednek intézményünk Állat- és Növénykertjével és a fajmegmentési
programban végzett munkájával. A debreceni kert 1994 óta tagja az Európai
Állatkertek és Akváriumok Szövetségének, amely célul tűzte ki a védett és
veszélyeztetett fajok megmentését. Ezek a fajmegmentő bizottságok
hivatottak kidolgozni a veszélyeztetett fajok megmentésének programjait.
Április 15-én csütörtökön 10 órától tartanak számukra szakmai bemutatót,
ahol megismerkedhetnek a debreceni kerttel és az itt folyó fajmegmentési
munkával.
Hónapokon belül újabb pandabocs születhet
Bécsben
MTI
2010-04-14 10:00
Sikerült ismét pároztatni a schönbrunni állatkert két felnőtt példányát.
Jang Jang és Lung Huj hétfőn párosodott egymással. 2007-ben már született
kölykük: Fu Lung Európa első fogságban világra jött pandabocsa volt, amely
nem mesterséges megtermékenyítéssel fogant. Az állatkert közleményben
számolt be az amúgy nem túl nagy szexuális étvággyal bíró pandák hétfői
napjáról. Ezek szerint a pandaszülők - kihasználva az esős, borús időt -
két alkalommal is "összebújtak".
A nőstény pandákat évente mindössze két-három alkalommal lehet
megtermékenyíteni, így közel sem garantált, hogy Jang Jang újból
"lebabázik". Ha mégis, az hónapokon belül kiderül.
A pár első pandabocsa 2007. augusztus 23-án jött a világra. Az azóta már
nagyra nőtt Fu Lung nem maradt szüleivel, nyáron visszavitték Kínába,
Szecsuán tartományba. Jang Jang és Lung Huj 2013-ig marad az osztrák
fővárosban.
Debrecen – Locsolkodás napján is lehet nyuszit simogatni, ám az ünnep
vasárnapján úgy vettük észre, ha már tapizni lehet, akkor inkább kecske,
póniló, szamár a sláger.
Aki szervezett programot keres Debrecen nagy városában húsvét napján,
annak számára nem okoz majd zavart a bőség: az istentiszteletek és
szentmisék mellett a Nagyerdei Kultúrparkba mehetünk még. És nagyjából
ennyi. Ott viszont forgatagra kell számítani: a valóditól csak a
babakocsit nehezebb leparkolni, annyi van. A majmoknál, a zebráknál és a
zsiráfoknál vasárnap kifejezett sorban állást tapasztaltunk, ahogy a
szárnyas háztáji is szokatlan közérdeklődésnek örvendett.
Be kell vallani, a simogatón kívüli, azaz az állatkertben állandó
lakcímmel rendelkező nyuszikat csak néhány elkóborolt gyerek kereste föl.
Igaz, húsvétkor jobb a marketing, de egy négylábúnak teljesen mindegy,
hogy milyen nap van.
Jávorantilop a győri állatkert új bikája
Az egyéves jövevény felnőtt korára 700 kg-ot nyomhat
Fiatal bika érkezett csütörtökön az
Afrika-kifutó jávorantilop tehenei mellé a győri állatkertben - tudta meg
a Független Hírügynökség. Az antilop a debreceni állatkert lakója volt és
mivel a győri tehenek már régóta pár nélkül éltek, egy bika érkezése éppen
aktuális volt.
Az egyéves fiatal bika még csak 250 kg, de felnőtt korában akár 680-700
kg-ot is nyomhat. Az új jövevény egyelőre ismerkedik új helyével, egy
hónap múlva lesz látogatható. Az állatkert dolgozói azt remélik, hogy a
két nősténnyel hamar egymásra találnak és utódokkal lepik meg az állatkert
látogatóit. - tájékoztatott Farkas Adrienn az állatkert munkatársa.
A jávorantilop a világon az egyik legnagyobb antilopféle. A csavartszarvú
antilopok nemzetségének tagja. Kiváló hosszútávfutó, annak ellenére, hogy
a kifejlett felnőttek fél tonnánál is többet nyomhatnak. Hallása és látása
kitűnő, viszont szaglása meglepően gyenge. Szarva a többi antilopéhoz
képest alkalmasabb a szavanna ragadozóival szemben például az
oroszlánokkal vívott közelharcokra.
Ikrek születtek makiéknál
2010-03-28 10:45:00
DEBRECEN — Két nap alatt négy kis új
lakóval gyarapodott a debreceni állatkert. Négy hónap vemhesség után
ugyanis két gyűrűsfarkú makimama is ikreket hozott a világra. Lengyel
Zoltán ápoló elmondta, az apróságok és az anyukák is egészségesek.
A makik – más néven katták – a legismertebb majmok, könnyen felismerhetők
55-60 cm hosszú, gyűrűs mintázatú farkukról, amelyet járás közben magasba
tartanak. Janka és Manka, a két nőstény télen érkezett Veszprémből, és
most egyszerre adtak életet ikreiknek. A kismajmokat egyelőre elkülönítve
tartják, de a látogatók már megnézhetik őket.
VB-információ
Hat aldabrai óriásteknős érkezett a Állatkertünkben. Az állatok már a
tavalyi évben megérkeztek Budapestre, ám a nagyközönség csak csütörtök
délutántól láthatja őket. Az állatok – noha ez a faj természetesen nem
mérges – a tavaly megnyílt Mérgesházban kaptak helyet.
Az aldabrai óriásteknősök (Geochelone gigantea) a legnagyobb termetű
szárazföldi teknősök közé tartoznak, méretben csak a galápagosi
óriásteknős vetekedhet velük. A kifejlett aldabrai teknősök páncélhossza a
120 cm-t, tömegük a 250 kg-ot is elérheti, sőt, előfordult már olyan
példány is, amely több mint 350 kg-ot nyomott. Az állatkertbe került hat
állat persze jóval kisebb, de még így is akkorák, mint két medicin labda
együtt. Ez a faj egyébként a leghosszabb élettartamú állatok közé
tartozik, így az aldabrai óriásteknősök akár a 200 éves kort is
megérhetik. Az élettartam pontos megfigyelése azonban rendszerint több
kutatógeneráció együttműködésével lehetséges, hiszen egyetlen zoológus sem
él ilyen sokáig. A Budapestre került állatok kelési időpontja ugyan nem
ismert, de a méretük alapján 10-15 évesek lehetnek.
Télen születtek
Bár az új állatok érkezése kissé elvonta a figyelmet róluk, a tél folyamán
is születtek kölykök a Vadasparkban, amelyek ma már többségében láthatók
is. Már hírt adtunk Mázliról, a lámacsikóról, aki a legnagyobb téli
hidegben született, és most gondozói nevelik. A csikó kielégíthetetlen
kíváncsiságáról és szeleburdiságáról azon szerencsés
látogatók is meggyőződhetnek, akik találkoznak vele a napi sétája során.
Az összes nőstény Bennett-kengurunknak megtelt az
erszénye. Hogy mivel, azt az élesebb
szeműek már láthatják: újra négy kis kenguru született a Vadasparkban. Az
állatkerti dolgozók ilyenkor nagy érdeklődéssel figyelik, vajon ismét
lesz-e a kicsik között fehér színű. Ez később fog kiderülni, mikor már a
cseperedő kicsik előbújhatnak anyjuk erszényéből.
A Vadaspark egyik nagy szakmai büszkesége, a jól szaporodó ezüstös
selyemmajom család télen is kitett magáért, újabb kölyökkel bővült a
csapat. A jó idő beköszöntével már kilátogathatnak a friss levegőre, ahol
a látogatók is jól láthatják a játékos kismajmot. A nemzetközi
fajmegmentési program keretében tartott faj világ állatkertjeiben élő
állományának közel 10%-a található a Szegedi Vadasparkban.
Bízunk benne, hogy a hosszú hideg tél után végre beköszöntő tavasz során
még több állat
fog világra jönni a Vadasparkban. Azonban nem csak születésekre számítunk,
április és május folyamán több meglepetésfaj is fog érkezni hozzánk, így
biztos nem lesz unalmas a tavaszunk!
A Xántus János Állatkert honlapja új külsővel és bővebb tartalommal várja
a világhálón kalandozó állatbarátok látogatását. A honlap nyitóoldalán
aktuális hírek olvashatók, hogy az érdeklődők naprakész információkat
kaphassanak a parkban zajló eseményekről. Újdonság a programnaptár, amely
jó előre beharangozza az év valamennyi jeles rendezvényét. A képgaléria
fotógyűjteménye az állatkert lakói mellett az elmúlt időszak eseményeit
teszi láthatóvá. A győri vadaspark munkatársai remélik, hogy az új honlap
tetszést arat, az eddiginél többen és többet időznek a tartalmas
oldalakon. Arról sem szabad elfeledkezni, hogy itt a tavasz, a virtuális
sétát követően érdemes élőben is ellátogatni a Xántus-állatkertbe.
gyorinap.hu
KENGURUBÉBI AZ ERSZÉNYBEN
Állatkertünkben már évek óta rendszeres esemény, hogy tavasszal egy
kengurubébi tekintget ki anyja erszényéből. Nincs ez idén sem másként,
ráadásul a korábbi évekhez képest most egy hónappal korábban, már
februárban megfigyeltük, ahogy a kölyök először lesett ki a nagyvilágba.
Akkor még csak ritkán dugta ki a fejét, így csak a legszerencsésebb
látogatók pillanthatták meg. Mostanra azonban már elég fejlett a
kiskenguru ahhoz, hogy szinte állandóan a környezetét szemlélje, így most
már szinte mindenki megfigyelheti a kenguru-kifutónk legifjabb lakóját.
Beindult a Zöld Piramis weboldala!
A Zöld piramis egy különleges, interaktív őserdőt rejt magába; 4 szintjén
, közel 4000 négyzetméteren mutatja be az Indonéz szigetvilág és az Indiai
óceán élővilágát.
A vendégeknek 2 választásuk van ha be akarják járni az őserdőt, megtehetik
ezt egy kijelölt útvonalon egy kényelmes séta közben, de ráléphetnek a
kaland ösvényre is ahol különféle akadályokat kell leküzdeniük; például
vízesés mellett ,függő hidakon juthatnak el a harmadik szintre a kupola
csúcsába, ahol üveghídon keresztül nézhetnek le a mélységbe.
Olyan állat különlegességek láthatóak itt, mint a komodói óriás
sárkánygyík pár, a páncélos rinocéroszok, de az óriáskígyók, pálmasodrók,
orangutánok éppúgy élményt kínálnak, mint a lóri erdő, sőt a vállalkozó
kedvűek akár elefánton is lovagolhatnak.
A Piramis külön szárnyában tárul látogatóink elé az Ócenárium,
középpontjában a félmillió literes medencével. Több cápafaj, s tucatnyi
színpompás hal nyújtja a látnivalók kínálatát, a kisebb akváriumokban
pedig languszták, murénák, tűzhalak, doktorhalak fogadják látogatóikat, de
vendégeink bepillantást nyerhetnek a korallszirtek különleges világába is.
A botanika szerelmesei sem fognak csalódni látogatásuk során; bambuszok,
pálmák, orchideák képviselik Ázsia egzotikus növényvilágát.
2010-03-11 14:21
Termeszeket eszik a ritkaságnak számító jövevény
Megszületett az első magyarországi földimalac kölyök a győri állatkertben.
Az ellés nem csak hazánkban számít különlegességnek, de Európában az
elmúlt egy évben ez az első kölyök és az egész világon is összesen csak
három született 12 hónapon belül.
Tavaly érkezett Tanzániából egy földimalac pár a győri Xantus János
Állatkertbe, ezzel több mint száz év után először volt látható földimalac
hazánkban. A győri földimalacok annyira jól érezték magukat új helyükön,
hogy a napokban megszületett az első magyarországi földimalac kölyök. Az
ellés nem csak hazánkban számít különlegességnek, de Európában az elmúlt
egy évben ez az első kölyök és az egész világon is összesen csak három
született 12 hónapon belül - mondta Farkas Adrienn, az állatkert
munkatársa.
Az 1680 grammal született kölyök alig egy hét alatt 1 kilót gyarapodott
anyja gondoskodásának köszönhetően és lassan kezdi felfedezni lakóhelyét,
már egyedül is kisebb sétákra indul. A kölyök az első három hónapot az
anyjával kettesben tölti, ezután ismerkedhet meg apjával is. Várhatóan
fél-egy éves koráig a győri állatkertben marad, majd a tenyészprogram
keretében másik állatkertbe költözik majd.
Az egész világon alig több mint 60 földimalac él állatkertekben. Ritkasága
miatt az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetsége tenyészprogramot
működtet a faj szaporításának elősegítésére.
A földimalac, nevével ellentétben nem hogy a sertéssel, de gyakorlatilag
semmilyen más jelenleg élő állattal sem áll rokonságban. Életmódja alapján
leginkább a hangyászokra és a tobzoskákra hasonlít, hiszen kizárólag
termeszekkel és hangyákkal táplálkozik.
Benépesítik a Csimpánzvilágot
Veszprém - Pont kerülhet a nagy port felvert
csimpánz-történet végére: az osztrák majmok magánkézbe kerülnek, de a
Kittenberger Kálmán Növény-és Vadaspark is értékes vérvonalú
csimpáncsapathoz jut.
2010. március. 10. szerda | Szerző: Németh F. Bernadett
Óriási vitát váltott ki tavaly, hogy Közép-Európa legnagyobb
majomkifutójába, a Csimpánzvilágba nem sikerült behozni azokat a
állatokat, melyek értékes, nyugat-afrikai vérvonalat képviselnek, s mint
ilyenek, alkalmasak fajmegmentésre. Először egy osztrák állatvédő
szervezet, majd a magyar hatóságok akadályozták a csimpánzok
ideszállítását. A napokban eldőlt: a gänserndorfi majmok egy tehetős
bajorhoz kerülnek, nem kapja meg őket az állatvédő szervezet. Azt, hogy a
csimpánzok szakértő kezek közé kerülnek, az osztrák hatóságok ellenőrzik.
A veszprémi állatkert helyettük más csapatot állított össze a csimpánzok
európai fajkoordinátorával, tudta meg a Napló.
A magyar hatóság kiadta hozzájárulását a majmok érkezéséhez, így már
semmilyen hivatalos akadálya nincsen annak, hogy a csimpánzokat Veszprémbe
szállítsák - mondta lapunknak Török László, a Kittenberger vadaspark
igazgatója.
Két csoportban összesen nyolc csimpánz érkezik Németországból és
Hollandiából a következő hetekben. A tervek szerint az első csimpánzpár,
Suzi és Moritz hamarosan útra kel Veszprémbe a stuttgarti állatkertből.
Lódi Róbert és Marokháziné Kati a stuttgarti
állatkertben német kollégájukkal: a magyar szakemberek ismerkednek Suzival
és Moritz-cal. A leendő veszprémi majmok barátságosak.
Marokháziné Kati és Taksony a Csimpánzvilágban (Fotó: Gáspár Gábor)
A gorillák és az aranyhasú mangábék után egy harmadik főemlősnél is
gyermekáldás volt. A vöröshomlokú makiknál született kölyök most négy
hetes, így már a nagyközönség is jól láthatja.
Újabb
állatkölyköt láthatnak a látogatók Állatkertünkben. Szaporulat volt
ugyanis a Majomházban bemutatásra kerülő vöröshomlokú makiknál. A
Madagaszkár szigetén őshonos állatok még a tavalyi évben érkeztek: a két
nőstény, Kyra és Kata Angliából, a Kázmér nevű hím pedig a lengyelországi
Opole állatkertjéből került hozzánk. Az állatokat múlt szeptemberben
engedték össze a gondozók, és úgy tűnik, viszonylag hamar sikerült is
összeszokniuk, hiszen február elején a Kata nevű nőstény már világra is
hozta az első Budapesten született vöröshomlokú maki kölyköt. Mivel ennél
a fajnál négy hónapra tehető a vemhességi idő, a kicsinek néhány héttel
azután kellett megfogannia, hogy a felnőtt állatokat összeengedték.
A most egyhónapos kölyökről azt ugyan még nem tudni, hogy milyen nemű, de
a közönség már egészen jól láthatja. Az apróság persze ebben a korban
leginkább az anyaállat bundájába csimpaszkodva ismerkedik a külvilággal.